Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Élete

 

daddy-issues0094.jpg  Jack Shephard Christia és Margo Shephard fia. Fiatalkorában megverik, amikor segíteni akar barátjának, Marc Silvermannek. Az apja később azt mondja neki, ne akarjon hős lenni, mert ha valakit nem sikerül megmentenie, nem tudja majd elfogadni a következményeket.

Jack a Columbia egyetemen tanult, majd az UCLA orvosi iskolában végzett, egy évvel előbb mint bárki más. Ezután, a Szent Sebestyén kórházba megy dolgozni idegsebészként. Apja is ugyanitt dolgozik, ő az osztály vezetőorvosa. Egyszer egy Sarah nevű nőt hoznak be hozzá műtétre, aki súlyos gerincsérüléseket szerzett egy autóbalesetben. A műtét után Sarah kérdésére, hogy mire számíthat a továbbiakban, Jack nem valami biztató választ ad neki. Azt mondja, teljesen biztos, hogy nem lesz képes soha többé lábra állni, és nem valószínű hogy bármit érezni fog deréktól lefelé. Apja fültanúja a beszélgetésnek, és megszidja fiát, amiért elvette egy pácienstől a reményt. Jack mindent megtesz azért, hogy Sarah újra járni tudjon, de mindhiába. Egyik este „Tour de stadion”-ra megy (Jack azt nevezte így, amikor egy stadion összes lépcsőfokán végigfutott, ezzel vezetve le a feszültségét), ahol versenyezni kezd egy szintén ott futó férfival, Desmond-dal. Miután kimegy a bokája, a férfi a segítségére siet, és beszélgetésbe elegyedik vele Sarah-ról. Még aznap éjjel, Jack visszamegy Sarah-hoz, aki csodálatos dologról számol be neki: újra mozgatni tudja a lábujjait, azaz fel fog épülni.

Több mint két évvel később, Jack összeházasodik Sarahval. Házasságuk nem éppen feszültségektől mentes, mivel Jack és Sarah munkaideje nem összeegyeztethető egymással, így nagyon kevés időt tölthetnek együtt. Jack és az apja később egy Angelo nevű férfit próbálnak meggyógyítani, aki lányával, Gabrielával azért megy el Jackhez, mert hallotta hogy Sarahval is csodát tett. Jack megpróbálja megmagyarázni neki, hogy az egész más helyzet volt, de Gabriela ragaszkodik hozzá, hogy műtse meg az apját. A műtőasztalon, Angelo szívelégtelenség miatt meghal. Hazafelé tartva Jack találkozik Gabrielával; kifejezi együttérzését, majd megcsókolja. Jack elnézést kér tőle emiatt, hiszen házas ember. Hazatérve, Jack lelkiismerete nem engedi, hogy eltitkolja ezt Sarah előtt, ezért mindent elmond neki. Sarah azt mondja, el akar válni tőle, de nem emiatt, hanem mert a kapcsolatuk már rég tönkre ment. Azt is beismeri, hogy már régóta van valakije. „Mindig lesz valaki, akit meg kell mentened” – mondja elmenőben Sarah.

A válási procedúra megkezdődése idején, Jack folyamatosan azon ügyködik, hogy kiderítse ki Sarah új barátja, ugyanis Sarah nem hajlandó elmondani neki. Kíváncsisága megszállottságba csap át, amikor már az apjáról is azt gondolta, hogy titokban találkozgat Sarahval. Megzavarja apja AA-találkozóját (ahol azt mondják neki, hogy az apja már 50 napja nem ivott egy korty alkoholt sem), és megtámadja őt. Miután Jacket őrizetbe veszik, Sarah leteszi érte az óvadékot, és bemegy hozzá. Elmondja neki, hogy Christian annyira részeg volt, amikor a segítségéért telefonált, hogy alig értette meg mit akar. Kifelé menet, Jack végre láthatja Sarah új barátját.

Valószínűleg akkortájban, amikor végleg megszakította a kapcsolatot ex-feleségével, Jack a thaiföldi Phuketbe utazik, kipihenni a válással járó fájdalmakat. Megismerkedik és beleszeret egy Achara nevű nőbe. Jack szeretné jobban megismerni őt, de Achara semmit nem akar elmondani életéről. Nem érti, mire gondolnak az emberek, amikor tehetségét dicsérik, ezért egy éjjel, Jack titokban követi őt a munkahelyére, és rájön, hogy Achara tetováló művészként dolgozik. Achara azt mondja, az a tehetsége, hogy képes meglátni az emberekben, hogy milyenek valójában, és ezt rajzolja rájuk tetoválásaiban. Jack megkéri őt, hogy rajta is alkalmazza tehetségét. Achara azt mondja, egy nagy és önzetlen vezetőt lát, aki vezető státusza miatt folyton dühös és magányos. Jack megkéri őt, hogy rajzolja ezt meg a tetoválásában, de Achara mást tetovál oda. Valamit, aminek az a jelentése, "kívülálló". Másnap reggel, Jack furcsállva tapasztalja, hogy azok az emberek, akiket megismert Thaiföldön, most szóba sem állnak vele. Achara testvére és egy a barátaiból álló csoport felkeresi őt a strandon, és alaposan összeverik. Az ország azonnali elhagyására veszik rá Jacket, miközben Achara szomorúan figyeli őket a távolból.

Két hónappal a katasztrófa előtt Jack apja megoperál egy terhes nőt erős alkoholos állapota ellenére. Egy nővér tájékoztatja erről Jacket, aki rögtön átveszi a pácienst Christiantól. Képtelen helyrehozni az apja által okozott károkat, és a nő meghal. Christian rákényszeríti Jacket, hogy írjon alá egy jelentést, ami kimondja, a páciensen nem lehetett volna segíteni semmilyen körülmények között. Jack – miután meggyőződött róla, hogy Christian okozta a beteg halálát – nyilvánosságra hozza apja tettét, minek következtében Christiant elbocsátják.

Jacknek apja révén van egy féltestvére (Claire Littleton) Ausztráliában, akiről nem is tud. Christian elutazik, hogy meglátogassa őt. Jack anyja kérésére utána utazik, hogy hazavigye. Azonban apját nem találja a szállodában; úgy tűnik, már napok óta nem járt ott. Furcsállja, hogy Christian a szállásán hagyta az igazolványait és a pénzét. Jack végül a hullaházban találja meg őt. Az alkohol halálos kimenetelű szívrohamot okozott nála.

Jack az Oceanic 815-ös járatával készül visszautazni az államokba, hogy eltemesse apját. A repülőtéren problémába ütközik, mert a pénztáros nem akarja felengedni a koporsót a gépre. Végül, hosszas könyörgések árán mégis engedélyt kap rá. Pár perccel később, egy repülőtéri bárban beszélget a gép egyik utasával, Ana Lucia Cortez-zel. Megbeszélik, hogy a gépen megisznak együtt egy italt.

A gépen, Jack a 23A ülésen ül,Rose Nadler mellett. Beszélget vele, és megígéri neki, hogy elszórakoztatja, amíg a férje, Bernard, visszatér a mosdóból. Amikor a gép rázkódni kezd, Jack megnyugtatja őt, hogy minden rendben lesz. De nagyot téved: a gép hátsó része hirtelen leszakad.